Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra Skóciában
2013. november 30. szombat 07:36
Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra közép-európai idő szerint szombat hajnalban a skóciai Glasgowban, s a kormányfő szerint fel kell készülni arra, hogy halálos áldozatok is lehetnek.
A helikopter a zsúfolásig telt ivó lapos tetejébe csapódott és átütötte a tetőszerkezetet, de nem robbant fel, és tűz sem keletkezett. A balesetnek helyszíni jelentések szerint "számos" sérültje van, bár pontos számok egyelőre nem ismeretesek.
Alex Salmond skót kormányfő szombat hajnali Twitter-üzenetében mindazonáltal közölte: tekintettel a baleset súlyosságára, "mindenkinek fel kell készülnie" arra a lehetőségre, hogy a szerencsétlenségnek halálos áldozatai vannak.
A helikopteren két rendőrtiszt és a pilóta tartózkodott; az ő sorsuk szombat hajnalban még nem volt ismeretes. A hatóságok ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy többen a pub romjai között rekedtek.
Szemtanúk a BBC-nek arról számoltak be, hogy a gép "kőként zuhant" az épületre, miután hajtóműve jól hallhatóan "ki-kihagyott". A The Sun című bulvárlap skóciai kiadásának egyik szerkesztője, aki éppen távozni készült a pubból, elmondta: a helikopter viszonylag nagy magasságban lebegett, amikor úgy tűnt, hogy rotorjai leálltak.
A Clyde folyó partján lévő, The Clutha nevű pub közelében egy helikopter-leszállóhely működik, de nem ismeretes, hogy a szerencsétlenül járt gép oda tartott-e.
A tűzoltóság szóvivője szerint 15 tűzoltóautó érkezett a pubhoz, amelyben a szerencsétlenség pillanatában - szemtanúk beszámolói szerint - mintegy 120-an tartózkodtak. Az idén ez a második hasonló baleset Nagy-Britanniában.
Január közepén a dél-londoni Vauxhall városrész zsúfolt főútjára zuhant és felrobbant egy helikopter, miután a sűrű ködben darunak ütközött egy épülő felhőkarcoló mellett. Abban a szerencsétlenségben meghalt a gép pilótája, aki egyedül tartózkodott a fedélzeten, és egy járókelő, akire rázuhantak a roncsok. Tizenketten megsérültek.
Glasgowban legutóbb húsz évvel ezelőtt zuhant le rendőrségi helikopter, akkor a gép egyik utasa életét vesztette.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szenteste napjától idén is...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...

