Mustárolajjal védekezik egy bokor a falánk tüskésegerek ellen
2012. június 20. szerda 08:32
Az izraeli Negev-sivatag igencsak gyér növényzete között a bokrok bogyói ínyencfalatnak számítanak az egyiptomi tüskésegérnek. Az Ochradenus baccatus nevű bokor azonban megtanult védekezni a rágcsálók ellen: amint ráharapnak termésére, erős mustárolaj képződik, amely elveszi az étvágyukat.
Válaszul erre az egerek megtanulták, hogyan válasszák le a gyümölcshústól, és miként köpjék ki a magokat - írták izraeli és amerikai kutatók a Current Biology című folyóiratban a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint (www.spiegel.de).
Az egér viselkedése végeredményben a növénynek is kedvez - magyarázta Michal Samuni-Bland, a haifai Technion-Israel Institute of Technology kutatója. A kiköpött magok ugyanis a laboratóriumban kicsíráztak, méghozzá kétszer olyan gyorsan, mint a gyümölcs belsejében maradt társaik. A növény tehát az eredetileg magevő rágcsálót magterjesztővé szelídítette - összegezték eredményeiket a kutatók.
A kutatók ugyanakkor kimutatták azt is, hogy a kiköpött magok egy részét néhány óra elteltével más egerek elfogyasztották - a gyümölcshús eltávolításával ugyanis az első egér hatástalanította a mustárolajbombát.
Olyan kísérleteket is elvégeztek a laboratóriumban a szakemberek, amelyek során a bogyókban a mustárolaj aktiválásáért felelős enzimet kiiktatták. Az állatok így a bogyók mintegy húsz százalékát hagyták érintetlenül, míg a működő enzimmel több mint hetven százalékukat egészben kiköpték.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Még két hétig írható alá a nemzeti...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Még várják a jövő fényfestőinek, a...
- Az Újpest lesz a PMSC vendége a...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Két baranyai település kerül a NAV...

