Most már Bea asszonyt is vádolják, nem csak Győzikét
2012. március 05. hétfő 15:39

Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Gáspár Győzőt és feleségét az RTL Klub Győzike show című műsora kapcsán 22,2 millió forintos adócsalással vádolják. Perük tárgyalását szeptemberben kezdte meg a Salgótarjáni Városi Bíróság.
Bóna Gyula ügyészségi szóvivő elmondta: a bírósági szakban a védelem nem fogadta el a nyomozás során készített igazságügyi adó- és könyvszakértői véleményt, ezért új szakértő kirendelését indítványozták.
A bíróság által kirendelt új szakértő véleménye az eredeti - a vád alapjául szolgáló - szakvéleményben foglaltnál nagyobb adóhiányt mutatott ki a vádlottak magatartásának következményeként.
A bírósági meghallgatáson a korábban eljáró szakértő elfogadta az új véleményt, a Salgótarjáni Városi Ügyészség pedig az eredeti vádirat tényállását és minősítését is módosítva, kiterjesztette a vádat, mert úgy találta, hogy a vádlottak más bűncselekményekben is bűnösek, mint amelyek miatt korábban vádat emelt - közölte a szóvivő.
Gáspár Győzőt most már kétrendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint ezen ügyekben bűnsegédként is, továbbá kisebb kárt okozó csalás és kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják. A másodrendű vádlottat, Gáspárné Balla Beátát (a képen) is vádolják már bűnsegédként is az adócsalások bűntettében.
Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként Bangó Attila. A házaspár az ő Zseri Hungária Kft. nevű cégének közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján.
MTI - Fotó: rtlklub.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Indul a pécsi repülőgépgyár, a Magnus...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...