Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak idén
2016. október 05. szerda 14:58

Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak idén az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői, akik október első hétvégéjén rögzítették megfigyeléseiket Európában és Közép Ázsiában.
Az idei akcióban 40 ország madártani szervezete, köztük Magyarország BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján több mint ezer helyszínen 24 ezernél több résztvevő 5,8 millió madarat figyelt meg - közölte az MME szerdán az MTI-vel.
Magyarország ismét jól szerepelt az országok közötti játékos versenyben: a résztvevők tekintetében az első, a helyszínek számát tekintve a harmadik, a látott madarak számlálásában ötödik helyen végzett. A legtöbb helyszínről a hollandok végeztek megfigyeléseket, a legtöbb madarat pedig a svédek rögzítették.
A leggyakoribb három madárfaj Magyarországon a seregély, a füsti fecske és a nyári lúd volt. Az idei legérdekesebb megfigyelés a Hortobágyról érkezett, ahol a Magyarországon ritka vendégként számon tartott rózsás gödényt látták. A legtöbb megfigyelési helyszín Budapesten, míg a legtöbb résztvevő Fejér megyében volt, a legtöbb madarat pedig Baranya megyében látták.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...