Merkelnek és Obamának nagyon nem tetszik az oroszok bevonulása
2014. március 08. szombat 08:56

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár egyetértett abban, hogy Oroszországnak vissza kell vonnia erőit, meg kell engednie a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők Krímbe küldését és támogatnia kell a májusi ukrajnai elnökválasztás szabad és igazságos lebonyolítását - közölte helyi idő szerint pénteken a Fehér Ház a két vezető újabb konzultációjáról.
Obama és Merkel megvitatta annak szükségességét, hogy Oroszország gyorsan beleegyezzen egy kontaktcsoport megalakításába, ami elvezet majd az Ukrajna és Oroszország közötti közvetlen párbeszédhez, a helyzet csillapításához és Ukrajna területi épségének helyreállításához.
A vezetők megerősítették, komoly aggályt éreznek amiatt, hogy Oroszországnak az ukrajnai katonai intervencióval nyilvánvalóan megsértette a nemzetközi jogot.
Az elnök üdvözölte az Európai Tanács március 6-i határozatait, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos egységes álláspontját.
Képünkön: ukrán tüntetők a kijevi főtéren.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szenteste napjától idén is...

