Ma tartják a székely szabadság napját Marosvásárhelyen
2013. március 10. vasárnap 07:50

Tízezreket várnak a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművéhez, ahol vasárnap délután autonómiatüntetést tart a Székely Nemzeti Tanács és a társszervezői szerepet vállaló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt.
Kontinenseken át
A helyi idő szerint 17 órakor (közép európai idő szerint 16 órakor) kezdődő, a székely szabadság napja elnevezésű demonstrációra az egész Székelyföld területéről érkeznek tüntetők, akik a székelység autonómiaigényét kívánják nyomatékosítani.
Ezzel egy időben több magyarországi, nyugat-európai és észak-amerikai nagyvárosban is demonstrációkat tartanak - elsősorban a román külképviseletek előtt - helyi magyar csoportok.
Az előzetes program szerint Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél mondják el beszédeiket a demonstráció szónokai, majd a tüntetők a prefektusi hivatal elé vonulnak, ahol petíciót adnak át a román kormány képviselőjének.
Egy közösségi portálon jelentkező csoport ellentüntetésre hívta a marosvásárhelyi románokat. A megye prefektusa nyugalomra intett, és arra kérte a marosvásárhelyieket, ne hagyják magukat megtéveszteni a névtelen internetes felhívás által, amellyel egyetlen román politikai alakulat vagy civil szervezet sem vállalt közösséget.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Krizsán Csaba/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...