Kevesen szavaznak Erdélyben a romániai választáson

2016. június 05. vasárnap 12:07

Kevesen szavaznak Erdélyben a romániai választáson

Erdély valamennyi megyéjében elmaradt az országos átlagtól a részvétel a vasárnapi önkormányzati választás első három órájában, a magyar többségű székelyföldi megyék a sereghajtók között vannak a voksolók arányát illetően.

Az újonnan beüzemelt választási informatikai rendszer lehetővé teszi a részvételi adatok valós idejű követését. A központi választási bizottság (BEC) azonban közleményt is kiadott a délelőtt 10 óráig leadott szavazatokról, hogy azt össze lehessen vetni a korábbi helyhatósági voksolásokon 10 órakor feljegyzett részvételi adatokkal.

Idén tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,9 százaléka adta le szavazatát, míg 2012-ben a részvétel az első három órában elérte a 9 százalékot.

A legnagyobb szavazási hajlandóságot Románia déli részén, Teleorman, Giurgiu és Olt megyében regisztrálták, ahol a jogosultak több mint 12 százaléka voksolt. A fővárosban a legalacsonyabb a részével: Bukarestben a választók 4,4 százaléka voksolt. Utolsó előtti a sorban Hargita megye 5,6 százalékkal, de Temes, Kolozs és Kovászna megye is a sereghajtók között van 6 százalék alatti jelenléttel.

Az erdélyi megyékben a legutóbbi, 2012-es önkormányzati választáson is átlag alatti volt a részvétel, de Székelyföldön akkor nagyobb arányban mentek el voksolni, mint a Partiumban: délelőtt 10 óráig Hargita és Kovászna megyében is meghaladta a jelenlét a 8 százalékot.

A választások első komolyabb rendellenességét Maros megyéből jelezték, ahol a prefektusi (kormánybiztosi) hivatal a törvényben előírtnál több mint ötvenezerrel kevesebb szavazócédulát rendelt. Az Agerpres hírügynökség szerint Lucian Goga prefektus "tévedése" annak tudható be, hogy a választói névjegyzékben csak 426 ezer név szerepel, míg a megyei választási bizottság 484 ezer voksolásra jogosult személyről tud. Szombaton állítólag további szavazólapokat nyomtattak, amelyeket azonban nem osztottak ki, azokat fegyveresek őrzik egy Maros megyei intézményben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP)által is támogatott Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármesterjelölt szerint fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, ennek ellensúlyozásaképpen pedig minél magasabb részvételre buzdították a választókat. Az eset miatt a Nemzeti Liberális Párt is a prefektus lemondását követelte.

Romániában helyi idő szerint 21 óráig (közép-európai 20 óráig) várják az urnákhoz a szavazókat, akik településük polgármesterét és helyi tanácsát, valamint megyéjük önkormányzati testületét választják meg.

Képünkön: Egy férfi nézi a szavazókörzet bejáratánál elhelyezett választási információs táblát a romániai önkormányzati választáson Csíkszeredában.

MTI - Fotó: MTI/Veres Nándor