Ismét megjelent Szerbiában a nyugat-nílusi láz
2014. július 17. csütörtök 09:23
Ismét megjelent a szúnyogcsípéssel terjedő nyugat-nílusi láz Szerbiában, az idei első esetet egy vajdasági, egészen pontosan óbecsei betegnél jegyezték fel - számolt be a szerb sajtó csütörtökön a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.
Az intézet szerda este hozta nyilvánosságra vizsgálati eredményeit, ezzel hivatalosan is megkezdődött a nyugat-nílusi láz idei "idénye" az országban. A közeljövőben további megbetegedésekre lehet számítani.
A Batut Közegészségügyi Intézet adatai szerint tavaly 238 beteget regisztráltak, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe.
A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.
A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük szúnyogok révén terjed, az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.
Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az István-aknai III-as üzem szomorú...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...