Indoklás nélkül rúgtak ki egy nőt - 9 ezer eurót fizethet az ország
2012. július 10. kedd 16:35
Elmarasztalta és összesen 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében - derül ki a Strasbourgban kedden közzétett ítéletből.
A volt magyar közalkalmazott nő - akinek a nevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra - azzal érvelt, hogy miután 2010. szeptember 27-én indoklás nélkül bocsátották el állásából. A hölgy nem fordult bírósághoz, hiszen nem tudott volna semmilyen ellenérveket felhozni a perbeli siker reményében az elbocsátás általa nem ismert indokaival szemben. Ezzel tehát szerinte sérült az a joga, hogy sérelem esetén bírósághoz fordulhat.
Az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő jogszabályt a magyar Alkotmánybíróság 2011. február 18-án alkotmányellenesnek minősítette, majd ugyanazon év május 6-án azt is kimondta, hogy az ilyen, alkotmányellenesnek minősített jogszabályokat nem lehet alkalmazni a bíróságok előtt folyamatban levő ügyekben.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő EJEB-hez akkor lehet fordulni, ha az európai emberi jogi normák megsértését állító panaszos a saját hazájában már kimerített minden jogorvoslati lehetőséget. Ez a bírói testület most igazat adott a panaszosnak, és megállapította, hogy Magyarországon megsértették az igazságszolgáltatás igénybe vételéhez fűződő jogát.
A magyar állam képviselője nem vitatta a panaszos érdemi tényállításait, azzal azonban nem értett egyet, hogy a kifogásolt - és időközben megsemmisített - előírások az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt jogok csorbítását jelentették: szerinte a panaszos a felmondás indoklásának hiánya ellenére is fordulhatott volna bírósághoz.
Az EJEB 6 ezer euró nem vagyoni kártérítést, valamint - a reálisan felmerült költségek megtérítésére - további 3 ezer eurót ítélt meg a panaszos javára.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...