Harmadik szuper repülőgép-hordozóját kezdi építeni Kína
2014. október 22. szerda 13:59

A kelet-kínai Sanghaj városában készül majd Kína harmadik repülőgép-hordozója, amely a második hazai fejlesztésű vízi jármű lesz osztályában - írta szerdán a South China Morning Post hongkongi újság egy másik lap értesülésére hivatkozva.
A cikk szerint a hadititoknak számító információt a kanadai Kanwa Asian Defence hadilap kínai nyelvű kiadása hozta nyilvánosságra. A repülőgép-hordozót a sanghaji Csiangnan hajógyárban építik majd, ám a részletekről egyelőre nem sokat lehet tudni. A beszámoló szerint a tervek végső fázisban vannak.A jármű hagyományos, nem pedig nukleáris meghajtású lesz, mint a még kivitelezés alatt álló, legelső, hazai fejlesztésű hordozó.
Utóbbival kapcsolatban szintén minimális információ áll rendelkezésre, egy magas rangú hivatalnok nyilatkozata viszont azt sugallja, hogy a járművet az északkelet-kínai Talien városában építik, valószínűleg nukleáris meghajtású lesz, és hat év munkája gyümölcseként az évtized vége felé készülhet el.
A kelet-ázsiai ország jelenleg egy repülőgép-hordozóval rendelkezik, az Ukrajnától vásárolt, felújított és átalakított Liaoninget (képünkön) 2012-ben állították hadrendbe. A szintén korábban kiszivárgott, később az internetről törölt információk szerint az ország négy repülőgép-hordozó hadrendbe állítását tervezi. A találgatásokat az állami hajóépítő cég egy tavalyi bejelentése is fokozta, miszerint Peking nukleáris meghajtású hajók fejlesztését támogatja.
Kínán kívül a világon az Egyesült Államok, Oroszország, Brazília, India, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Thaiföld rendelkezik repülőgép-hordozóval.
MTI - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...