Halálos betegek kísérleti gyógyszerhez juthatnak
2014. október 21. kedd 13:58
Halálos betegek meghatározott körülmények között kísérleti gyógyszereket kaphatnak Nagy-Britanniában a jövőben egy erre vonatkozó törvényjavaslat jóváhagyása esetén.
A kormány, az orvosok és a vezető brit rákalapítvány is támogatja azt a törvényjavaslatot, amely megkönnyíti, hogy az orvosok a beperelés fenyegetése nélkül próbálhassanak ki új gyógymódokat - számolt be róla a The Daily Telegraph online kiadása.
A törvényjavaslat a reklámmágnás Lord Saatchi nevéhez fűződik, aki azután emelte fel szavát az ügyért, miután felesége petefészekrákban meghalt. Saatchi elmondta: a gyógyíthatatlan betegeknek adott, tesztelés nélküli gyógyszerek alapelvét már az Ebola-fertőzötteknél kipróbálták.
A tervezetből márciusra lehet törvény, ha a parlament elfogadja. A tervezet támogatói hangsúlyozták: az új törvény a gyógyíthatatlan rákban szenvedőknek is lehetővé teszi, hogy önként jelentkezzenek ki nem próbált gyógyszerekkel való kezelésekre.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy

