Ha felébredünk alvás közben, nagyobb esélyünk van a rákra
2014. február 06. csütörtök 10:53

Izraeli kutatók eredményei szerint a gyakran megzavart alvás gyorsíthatja a rákos daganat növekedését és fokozhatja betegség agresszivitását.
A patkányokkal végzett kutatást Fahed Hakim, a haifai Rambam Egészségügyi Központ gyermekgyógyásza vezette. Rágcsálók két csoportját tanulmányozták. Az egyik csoportot egész éjjel hagyták nyugodtan aludni, a másikat rendszeresen többször is felébresztették.
Egy hét után mindkét csoport állataiba rákos sejteket injekcióztak, és négy héten át figyelték, hogy növekszik bennük a daganat. A két csoport ugyanúgy aludt, mint a legelső héten.
Négy hét után azt figyelték meg, hogy az alvásmegvonástól szenvedő rágcsálók szervezetében kétszer akkorára nőtt a tumor, mint a nyugodtan alvóknál - olvasható a Cancer Research című tudományos lapban. A daganatok nemcsak nagyobbra nőttek a rosszul alvó csoportnál, de agresszívabbá is váltak, azaz gyorsabban és mélyebbre hatoltak a szövetbe, mint a zavartalanul alvó patkányoknál - írták a kutatók.
Hakim elmondta: a megzavart alvás károsítja az immunrendszert és az úgynevezett makrofág sejteket, amelyeknek le kellene győzniük a rákot, ehelyett azonban a növekedését segítették elő a rosszul alvó rágcsálóknál.
A kutatást két évvel ezelőtt eredetileg az alvási apnoé nevű légzési zavar tanulmányozására indították. A légutak éjszakai elzáródása miatt az apnoés betegek gyakran fulladnak, ezért többször is ébredés zavarja meg az álmukat.
"Ezt a betegséget kezdtük kutatni, de az éjszakai nyugalom megzavarásának a modern világban számos egyéb oka is lehet, többek közt a zajos szomszédság vagy a folyton megcsörrenő telefon" - magyarázta Hakim. Hozzátette: rengetegen nem tudnak nyugodtan aludni éjjelente, ez pedig közvetlenül károsítja az egészségüket.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...