Gyerekekkel lehetnek tele a lelátók a paralimpián
2016. augusztus 31. szerda 14:36

Több tízezer brazil iskolás szurkolhat a riói paralimpián egy nemzetközi kampánynak és a játékok oktatási programjának köszönhetően.
A londoni olimpia marketingigazgatója, Greg Nugent által múlt héten indított kampány célja tízezer brazil iskolás eljuttatása a játékokra. A #FillTheSeats (Töltsük meg a lelátókat) kezdeményezés támogatói 30 dollárért (8300 forint) vásárolhatnak tiszteletjegyet a játékokra, az összegyűlt összeg pedig a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) alapítványa, az Agitos számlájára kerül.
A szervezet ebből vásárol brazil gyerekeknek és fogyatékkal élőknek jegyet, a fennmaradó összeget pedig mozgáskorlátozott dél-amerikai emberek sportolását támogató projektekre fogják fordítani. A kampányt a játékok szervezői és az IPC is támogatja.
"A kampány megmutatja, hogy a paralimpia szelleme egyetemes, és az ötlet, hogy brazil gyerekek és fogyatékkal élők jussanak el általa a játékokra, inspiráló." - mondta Xavier Gonzalez, az IPC vezérigazgatója, és mindenkit arra buzdított, hogy támogassa a kampányt. Ezt a Coldplay zenekar már meg is tette. A londoni paralimpia záróünnepségén fellépett brit rockbanda Twitteren ösztönzi jegyvásárlásra rajongóit.
A kampány mellett az olimpia oktatási programja, a Transforma is lehetőséget biztosít arra, hogy még többen jussanak el a játékokra: a szervezők és a brazil kormány közös kezdeményezésének köszönhetően 33 ezer jegyet fognak szétosztani helyi diákoknak, akik emellett utazást, étkezést és szurkolói pólót is kapnak.
Hétfőig a rendelkezésre álló 2,5 millió jegyből 1 millió kelt el a jövő szerdán kezdődő játékokra. A jegyek ára tíz real (900 forint) és 130 real (11 ezer forint) között mozog.
A szeptember 7. és 18. között megrendezésre kerülő játékokon 4350 sportoló indul. A magyar színeket 43-an képviselik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...