Gigászi patkány jutott be egy svéd lakásba Stockholmban
2014. március 27. csütörtök 17:52
Gigászi patkány jutott be egy svéd lakásba Stockholmban. A farka nélkül majdnem 40 centiméteres rágcsáló az újságok címoldalára került, többen Ratzillának nevezték el.
Az óriás a főváros Solna nevű kerületében lakó család konyhájába hatolt be. Kártevőirtókat hívtak, akik nagy méretű csapdát állítottak a patkánynak, így sikerült végezni vele.
Amíg "Ratzilla" a konyhában tartózkodott, még a család macskája sem volt hajlandó bemenni a helyiségbe - számolt be az esetről a BBC hírportálja. A szakértők szerint a szellőzőcsövön át jutott a lakásba, cementen és fán rágta keresztül magát.
A kellemetlenség három hete történt, ám miután készítettek pár fotót emlékbe, a család úgy döntött, nem foglalkoznak vele többet.
Később azonban meggondolták magukat, és megkérdeztek egy portált, nem érdekli-e őket a történet. Miután az oldalon megjelent, a legnépszerűbb svéd napilap legtöbbet megosztott cikke lett belőle.
A médiában rendszeresen megjelenő spekulációk ellenére csak kevés bizonyíték van arra, hogy a patkányok egyre nagyobbakká válnak a fejlett országokban - jegyezte meg a BBC, amely Jan Zalasiewiczet, a Leicesteri Egyetem kutatóját idézve hozzátette ugyanakkor, hogy az állat valójában birkanagyságúra is képes lenne megnőni.
BBC News
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szenteste napjától idén is...

