Földbe csapódott egy repülőgép Moszkva közelében

2018. február 11. vasárnap 17:08

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel - jelentette be a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium.

Egybehangzó sajtójelentések szerint a Ramenszkojei járásban, Stypenovszkaja falu környékén bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A belföldi járatot teljesítő repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört.

Az Interfax szemtanúkat idézett, akik szerint a repülőgép már égett, amikor lezuhant. A mentőalakulatok munkáját a helyszínen az elmúlt napokban jelentősen megvastagodott hóréteg akadályozza, a terep felderítéséhez drónokat is alkalmaznak.

Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre, Moszkvától mintegy 1500 kilométerre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után hat perccel tűnt el a radarok képernyőiről. A repülő fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

Az utasok többsége a kazah határ menti Orenburg megyében lakott, ahol Orszk is található.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter és Alekszandr Basztrikin, a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására az SZK központi apparátusa indított vizsgálatot, a légiközlekedés biztonsági szabályai megsértésének gyanújával. Az ügyészség megkezdte az ügyeletes légiirányítók kihallgatását.

A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért azok nem idézhették elő a balesetet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját. Az elnök elrendelte egy kormánybizottság felállítását az katasztrófa kivizsgálására.

Az 1994-ben létrehozott Szaratovszkije Avialinyii öt An-148-100-as, hét Jak-42-es és két Embraer-190-es típusú repülőgépet üzemeltetett, belföldi útvonalakon, valamint nemzetközi charterjáratokra. A lezuhant gép 2010-ben készült a voronyezsi repülőgépgyárban. A légitársaságnál a légiközlekedés-felügyelet rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett.

MTI