Fogy a levegő Berlusconi körül - Újabb vizsgálat indult
2014. január 23. csütörtök 13:56
A milánói ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy újabb vizsgálatot indít Silvio Berlusconi volt olasz kormányfővel, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével és további negyvennégy emberrel szemben bírósági tanúk lefizetése miatt.
A vizsgálat érinti Silvio Berlusconi ügyvédeit, Niccolo Ghedinit és Paolo Longót is, valamint a tanúkat, akiket állítólag lefizettek.
Az ügyészség szerint Sivio Berlusconi megvásárolta azokat a fiatal nőket, akik az úgynevezett Ruby-perben mellette tanúskodtak.
A tavaly júniusban lezárult perben Berlusconit első fokon hét évre ítélték a történtek idején még kiskorú Karima el-Mahroug, ismertebb nevén Szívtipró Ruby prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Ezen kívül Silvio Berlusconit örökre eltiltották a közhivataloktól is.
A bírósági tárgyalásokon több tanú beszámolt a Silvio Berlusconi villáiban rendezett partikról azt állítva, hogy ezeken semmi különleges nem történt. A tanúk között szerepeltek a partikon résztvevő nők is. Az ügyészség szerint Berlusconi lefizette őket. Ezt bizonyítaná az is, hogy hét tanú azt is elmondta, Berlusconi évek óta fejenként havi 2500 euróval tartotta el őket.
A La Repubblica című balközép napilap csütörtöki értesülései szerint Silvio Berlusconi tavaly év végén leállította a nőknek szóló átutalásokat.
A Corriere della Sera című konzervatív napilap jelentése szerint Silvio Berlusconi jelenleg egy luxus wellness-szállodába vonult vissza a Garda-tóhoz mennyasszonya, Francesca Pascale társaságában. Elkísérte őt Giovanni Toti, a FI szóvivője is.
Berlusconi le akar fogyni, de a diéta mellett már az európai parlamenti választások stratégiáján dolgozik - írta a Corriere.
Silvio Berlusconit április 10-én is a milánói bíróságra várják. Akkor születik döntés arról, milyen közhasznú munkát jelölnek ki a tavaly adócsalásért elítélt volt négyszeres olasz kormányfő számára.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Csaknem száznyolcvan esetben...

