Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt
2016. március 16. szerda 14:44

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat.
Izrael népének száműzetésének bibliai eseményeit idézve Ferenc pápa a most zajló migrációról beszélt, kiemelve, hogy ma is nagyon sokan "a száműzetés tragédiáját élik át távol hazájuktól, szemükben romba döntött otthonaik látványával és szívükben a szeretteik elvesztése miatti fájdalommal".
A római katolikus egyházfő beszédében úgy fogalmazott, "nem szabad bezárni a kapukat" előttük. Hozzátette: azt látja, hogy ma "nagyon sok ajtó és nagyon sok szív zárva van".
A mai migránsok "a szabad ég alatt, élelem nélkül szenvednek, és nem léphetnek be, nem érzik a befogadást. Én azt szeretem nagyon hallani, hogy a nemzetek és kormányzóik megnyitják a szívüket és megnyitják a kapukat"- mondta Ferenc pápa a szavait a Szent Péter téren hallgató mintegy negyvenezer fős tömeg előtt.
Olasz elemzők szerint az egyházfő a csütörtöki-pénteki uniós csúcstalálkozó résztvevőihez intézte szavait, a tanácskozás fő témája a migráció lesz.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- A mentőben segítették világra egy...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vonatok több, mint háromnegyede...

