Ferenc pápa az antióchiai pátriárkával imádkozott a szíriai békéért
2013. szeptember 29. vasárnap 19:07
A szíriai és a közel-keleti békéért együtt imádkozott Ferenc pápa Juhana Jazigi antióchiai görög ortodox pátriárkával vasárnap, a Szent Péter téren a hitoktatók nemzetközi kongresszusa résztvevőinek bemutatott szentmisén.
Százezren töltötték meg a Szent Péter teret és környékét azon a szentmisén, amelyet az egyházfő a Hit Évében a kongresszus résztvevőinek pontifikált. A misén a pápa átölelte a jelen levő Juhana Jazigi pátriárkát. Ferenc pápa a délben elhangzott Úrangyala-imádságkor (Angelus) is békét sürgetett Szíriának és az egész Közel-Keletnek.
Az antióchiai görög ortodox pátriárka a római székhelyű Szent Egyed katolikus közösség vasárnap kezdődött XXVII. nemzetközi béketalálkozójára érkezett. Keddig hatvan ország ötszáz vallási képviselője tanácskozik az olasz fővárosban - mondta el Nagy János, a pécsi Szent Egyed közösség vezetője, a pécsi tudományegyetem tanára Rómában az MTI-nek, miközben a damaszkuszi püspökség küldöttségét és egy örmény delegációt kísért.
"Barátságokat építünk" - mondta a nemzetközi találkozó céljáról. Hozzátette, hogy a tanácskozáson egymást követő több mint harminc kerekasztal-beszélgetés témája között van a keresztény-muzulmán párbeszéd, a migráció, a társadalmi integráció, a szegények segítése.
Ferenc pápa hétfőn konzisztóriumot tart XXIII. János és II. János Pál szentté avatása ügyében, és bejelenti a két egykori pápa szentté avatásának dátumát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...