Ferenc pápa: a házasság nem tévéfilm
2014. szeptember 14. vasárnap 19:52

A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.
A menyasszonyok és a vőlegények a római egyházmegye plébániáiról érkeztek. A legfiatalabb pár tagjai még nem voltak harminc évesek, a legidősebbek ötven felettiek voltak. Többségük régóta élettársi kapcsolatban élt már. Az egyik menyasszonyt egy korábbi kapcsolatából született gyermeke kísérte. Az egyik vőlegénynek ez volt a második házassága, miután az előzőt az egyház érvénytelenítette.
"Felmérhetetlen az az erő, az az emberi energia, amely a családban összpontosul: kölcsönös segítség, nevelés, kapcsolattartás, az örömök és nehézségek egymással való megosztása" - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a család az első lépcső, ahol az embert "formázzák", és a család a társadalom "téglája" is. Az egyházfő hozzátette: a házasság egy férfi és egy nő közös útja.
"A házasság nem fikció, nem tévéfilm, a család az igazi élet. Nem könnyű útról van szó, de ha a házasság konfliktusok nélküli lenne, nem lenne emberi!" - fogalmazott Ferenc pápa, aki gyakran hangoztatott tanácsát adta most is a házastársaknak: soha ne fejezzék be úgy a napjukat, hogy nem kötnek békét egymással.
Utoljára II. János Pál részesített párokat a házasság szentségében az 1994-es családi világtalálkozón és a 2000-es jubileumi szent évben.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- A koronavírus-fertőzések számának...