Egyetemi kutyakölcsönző a hallgatók megnyugtatására
2013. április 05. péntek 14:06
Ebeket is lehet majd kölcsönözni a skót Aberdeeni egyetemen, hogy a diákok a vizsgaidőszakban kutyák simogatásával nyugtathassák magukat, és így jobb jegyek születhessenek.
A módszer eredményesnek bizonyult, amikor februárban kísérletként lehetővé tették a hallgatók számára, hogy ebek simogatásával enyhítsék belső feszültségüket, és hamarosan összeül az aberdeeni hallgatói önkormányzat, hogy megvitassa a könyvtárhoz hasonlóan működő "kutyatár" kialakítását.
A The Daily Telegraph című brit lap megjegyzi, hogy tudományos mérések igazolják az állatok nyugtató hatását: csökkentik az emberi szervezet stresszhormonja, a kortizon szintjét, ugyanakkor úgynevezett boldogsághormont, endorfinokat szabadítanak fel.
A Harvard és a Yale amerikai egyetemeken a hallgatók a könyvekhez hasonlóan már kölcsönözhetnek kutyákat.
Tavaly amerikai kutatók egy ipari üzem 75 alkalmazottján tanulmányozták a kutyák munkahelyi jótékony hatását. Egy héten át 20-30 dolgozó bevihette a kutyáját, ami egyértelműen javította az általános morált, azokra is jótékonyan hatottak az állatok, akiknek éppen nem volt az üzemben a saját kutyájuk.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...