Demján Sándor az amerikai elnökkel imareggelizett
2013. február 07. csütörtök 18:39
Demján Sándor, a TriGranit Fejlesztési Zrt. elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke Washingtonban részt vett a 61. Nemzeti Imareggelin, amelyen Barack Obama amerikai elnök mellett jelen voltak a kongresszus mindkét házának, az amerikai kormányzat, több civil szervezet, valamint az amerikai gazdasági-pénzügyi élet vezető képviselői.
A VOSZ ügyvezető elnöke szenátusi bizottsági meghívásnak eleget téve vett részt a rendezvényen. Demján Sándor február 1. és 7. között tett munkalátogatást az Egyesült Államokban.
Demján Sándor találkozott Bill Nelson szenátorral és Robert Aderholt képviselővel, illetve megbeszélést folytatott David Beasley volt kormányzóval és Richard McCormack volt külügyminiszter-helyettessel. Ezen kívül látogatást tett az Atlanti Tanácsban, ahol Fred Kempe elnökkel folytatott véleménycserét és tárgyalt az amerikai üzleti élet számos képviselőjével.
A VOSZ elnöke a megbeszélések során azt mondta, hogy hazánk elkötelezett a két ország közötti barátság és együttműködés elmélyítése, a kapcsolatok sokoldalú fejlesztése mellett. Megerősítette, hogy kölcsönös jóindulattal és erőfeszítésekkel nagy lehetőségek vannak az érdemi előrelépésre.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...