Aki rendszeres kávéfogyasztó, kisebb eséllyel lesz cukorbeteg
2014. április 25. péntek 17:17
Egy új tanulmány szerint a fogyasztott mennyiség növelésével a kávézók feltehetően csökkenthetik a cukorbetegség kialakulásának kockázatát azokhoz képest, akik továbbra is a szokott mennyiséget fogyasztják.
Egy amerikai-szingapúri kutatócsoport három, összesen mintegy 120 ezer főre - többségükben egészségügyi dolgozókra - kiterjedő kutatást összegezve arra a következtetésre jutott, hogy összefüggés van a négy év alatt napi másfél csészével több kávé fogyasztása és a gyakoribb, 2-es típusú cukorbetegség kialakulása kockázatának 11 százalékos csökkenése között.
A Frank Hu, a bostoni Harvard Egyetem kutatója vezette és a Diabetologia című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt is megfigyelték, hogy a kávéfogyasztás napi két csészével való csökkentése 18 százalékkal növelte a diabétesz kialakulásának a kockázatát. A kutatók ugyanarra az eredményre jutottak, bármekkora volt is a kezdeti elfogyasztott kávémennyiség.
A Science Media Center által idézett tudósok óvtak azonban az eredmény túlértékelésétől. "A tanulmányból semmilyen kávéfogyasztási ajánlást nem lehet levonni" - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy az csak a fogyasztás változásával foglalkozik, nem pedig az abszolút elfogyasztott mennyiségekkel, és kizárólag a kávénak a diabétesz kockázatára gyakorolt rövid távú hatására tér ki.
A kutatók semmilyen összefüggést nem találtak a koffeinmentes kávé, a tea fogyasztásának növelése, illetve a cukorbetegség kockázata között. A javarészt az Amerikai Kardiológiai Társaság által finanszírozott tanulmány egyik szerzője a Nestectől, a Nestlé egyik leányvállalatától kapott kutatási ösztöndíjat a kávéfogyasztásnak az inzulinérzékenységre gyakorolt hatásai tanulmányozására.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Szenteste napjától idén is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

