A Temze iszapjába süllyedhet a brit parlament
2012. január 24. kedd 12:27

Lehet, hogy előbb-utóbb ki kell költözniük a képviselőknek a brit parlament világhírű épületéből, amely folyamatosan süllyed, és szakértők szerint még annak a veszélye sem kizárható, hogy a Temze iszapjába merül.
A Mail on Sunday lap által idézett bennfentes források szerint a héten kerül a képviselők elé az állagfelmérők jelentése, amely - a Temzébe süllyedés kockázata mellett - elektromos problémákra, tűzveszélyre és számos egyéb épületbiztonsági kockázatra hívja fel a figyelmet. Ezek közé tartozik a konzervatív vasárnapi brit tömeglap értesülése szerint az is, hogy a parlament központi fűtési rendszerének kazánjai, amelyeket még a II. világháború előtt szereltek fel, "bármikor felrobbanhatnak".
A renoválási költségek elérhetik az egymilliárd fontot, de a lapnak nyilatkozó illetékesek egyike azt mondta, hogy "könyvelői szempontból nem lenne logikus egymilliárd fontot rákölteni egy egymilliárd font értékű ingatlan rendbehozatalára".
Az alsóház egyik szóvivője a lapnak megerősítette, hogy a parlament épületegyüttesének eladása "a lehetőségek között van", bár ez "bonyolult" lenne, tekintettel arra, hogy védett műemlékről van szó.
Számítások szerint a költségvetés jól járna, mivel az állam a parlament épületéért egymilliárd fontot is kaphatna, egy új törvényhozási központ felépítése pedig megúszható lenne 500 millió fontból. A helyszín történelmi jelentőségét azonban nem lehet pénzben mérni: igaz, hogy a brit parlamentnek otthont nyújtó épület 1870-re nyerte el jelenlegi formáját, de ugyanitt már 1213-ban is üléseztek közrendi képviselők.
A legnagyobb problémát a süllyedés okozza, amelyet súlyosbítanak az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai. A parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is.
Ezeknek már látható következményei is vannak. Az 1858-ban felépült, 97 méter magas világhírű óratorony, a Big Ben - először csak a benne lakozó óraharangot hívták így, de a becenév azóta átragadt a toronyra is - legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat, a torony dőlésszöge északnyugat felé 0,26 fok, és ez bizonyos távolságról most már szabad szemmel is észlelhető.
MTI - Mail on Sunday
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Még két hétig írható alá a nemzeti...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- A világ akkor is változik, ha nem...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

