A színházakat ünneplik világszerte a mai napon
2016. március 27. vasárnap 08:25

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.
Az 54. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Anatolij Vasziljev világszerte elismert színházi rendező fogalmazta meg gondolatait.
Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület március 30-án, szerdán a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...