A magyarok kétharmadának nincs pénze utazgatni
2012. március 11. vasárnap 11:22
Magyarországon az emberek 66 százaléka anyagi megfontolások miatt nem utazott el a szabadsága alatt tavaly - derül ki az Eurobarometer legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Egy évvel korábban még egy kicsit magasabb, 68 százalék volt arányuk.
A tavalyi válaszok alapján az ország a harmadik helyen áll a vizsgált 34 közül: csak Bulgária és Görögország előzi meg Magyarországot, ahol a lakosok 71, illetve 70 százaléka nem utazott.
A felmérés szerint az EU polgárainak 72 százaléka utazott el 2011-ben rövidebb-hosszabb időre, és 80 százaléka mondta azt, hogy utazást tervez 2012-re. (A tendencia alig változott egy év alatt: az elutazók aránya 2010-ben 73 százalék volt.)
A felmérésből az is kiderül, hogy az állampolgárok 56 százaléka inkább belföldön tölti szabadságát, míg 44 százalék utazik más európai országba.
Leginkább a törökök maradnak otthon (a megkérdezettek 91 százaléka), majd a Görögök(80 százalék) és a bolgárok (77 százalék) következnek.
A legnépszerűbb utazási célpont Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Görögország.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

