715 új bolygót fedezett fel egyszerre a Kepler űrteleszkóp
2014. február 27. csütörtök 09:34

A 2009-ben felbocsátott űrteleszkóp jól teljesített: soha ilyen nagy számú bolygó felfedezéséről nem számolt be egy alkalommal a NASA.
A Kepler űrteleszkóp segítségével 715 új bolygót sikerült felfedezni a Tejútrendszerben - jelentette be szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Soha ilyen nagy számú bolygó felfedezéséről nem számoltak be egy alkalommal. A CNN hírtelevízió tudósítása szerint korábban mintegy 1000 bolygót sikerült azonosítani a galaxisunkban. Az újonnan megismert, összesen 305 csillag körül keringő bolygók közül négy a NASA által "lakhatónak" nevezett övezetben található, vagyis potenciálisan alkalmas arra, hogy élet legyen rajta.
A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátotta fel a NASA azzal a célhoz, hogy a Földhöz hasonló bolygókat kutasson fel a mérsékelt hőmérsékletű "lakható övezetekben" vagy azok közelében.
A most bejelentett új bolygókat a teleszkóp működésének első két éve alatt rögzített felvételek alapján azonosították be, ami azt jelenti, hogy az űrkutatási hivatal a jövőben további felfedezésekről fog beszámolni.
A bolygókat egy olyan újfajta eljárásnak, az úgynevezett "sokféleség általi ellenőrzésnek" köszönhetően sikerült azonosítani, amely részben a valószínűség logikájára támaszkodik.
A kutatók ahelyett, hogy vakon keresték volna a bolygókat, azokra a csillagokra összpontosítottak, amelyek körül a technika sugalmazása alapján valószínűleg legalább két bolygó kering. A NASA szerint a Kepler által felfedezett bolygók 95 százaléka kisebb, mint a Neptunusz, amely pedig négyszer akkora, mint a Föld. A "lakható övezetekben" fellelt bolygók közül mind a négy körülbelül kétszer akkora, mint a Föld.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...