3500 éve még tudtak hajót építeni – a másolat viszont elsüllyedt
2012. május 14. hétfő 11:48

Meg kellett szakítani egy Kentben készült bronzkori hajó másolatának első útját, mert a vízi jármű nem maradt a vízfelszínen.
A Boat 1550 BC (hajó Krisztus előtt 1550-ből) nevű hajóba azonnal szivárogni kezdett a víz, mihelyst a doveri kikötőben vízre bocsátották - írta honlapján a BBC.
A hajó egy Doverben 1992-ben talált eredeti bronzkori jármű felére kicsinyített másolata.
A canterburyi Christ Church Egyetem szóvivője elmondta: a kísérlet nem sikerült, ehelyett inkább névadó ünnepséget tartottak. A hajót emelődaru segítségével hálóban óvatosan bocsátották a vízre, de rögtön megtelt vízzel. A vízrebocsátás idején senki sem tartózkodott a hajóban.
Régészek egy csoportja három hónapon át építette a hajót. Az egyetem szóvivője elmondta: kifoltozzák, és újra megpróbálják vízre bocsátani.
A Boat 1550 BC elkészítése az első fejezete a canterburyi Christ Chruch Egyetem hároméves programjának. A hajómásolat az egyik központi darabja lesz a június 30-án a nyugat-franciaországi Boulogne-sur-Merben nyíló kiállításnak. Decemberben Belgiumba szállítják és 2013 júliusában tér vissza Doverbe.
Az eredeti - 3500 éves hajóra - canterburyi régészek a doveri múzeum közelében találtak rá egy ásatáson.
A programot az Európai Unió is támogatja, és hét brit, francia és belgiumi partnerintézmény vesz részt benne.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...