WTCC: Michelisznek nem volt szerencséje Thaiföldön, ütközött, és meg is büntették
2015. november 01. vasárnap 12:56

A himesházai pilóta, Michelisz Norbert peches versenyhétvégét zárt Thaiföldön, a szezon során először pont nélkül maradt, pedig a második futamot az élről kezdhette.
Az első futam balesettel kezdődött, mások mellett Yvan Muller és Tom Coronel is belekeveredett a karambolba, és a hátulról érkező Michelisz Norbert sem úszta meg a kikerülhetetlennek tűnő ütközést, Hugo Valente autójával találkozott. Ezzel a himseházai versenyző futamának vége is volt.
A Hondát a szerelők vették kezelésbe, a második futamra rendbe is hozták.
Michelisz az időmérők eredménye alapján az első helyről rajtolhatott, s az első kanyar után is őrizte a pozícióját, Tiago Monteiro és Tom Chilton előtt, ám a portugál szorosan tapadt rá és támadta.
A harmadik kör elején Monteirót már nem tudta feltartóztatni Michelisz, a portugál egy hosszú egyenes végén megelőzte a magyar versenyzőt.
A Zengő Motorsport pilótája ráadásul büntetést kapott (mert autóját a megengedett időn kívül is szerelte a csapat), a boxutcán kellett áthajtania, ezzel a 13. helyre csúszott vissza, és végül Monteiróhoz képest 35 másodperces hátrányban fejezte be a futamot, és a szezonban először maradt pont nélkül egy hétvégén.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...