Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról
2022. október 14. péntek 12:18
Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke - a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését.
"A mai napon lemondok a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztségéről. A következő időszakban szeretném minden energiámat a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítani, aminek az alapjait a kollégáimmal már régen lefektettük" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Vári Attila.
A 46 esztendős Vári arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban jelentős sikerek résztvevői voltak, külön kiemelte az utánpótlásképzésben elért eredményeket, az elmúlt két évben férfi és női vonalon is minden korosztályban szereztek érmet a magyar válogatottak nagy nemzetközi tornákon.
Vári Attila kiemelte, külön köszöni Magyarország kormányának a magyar történelem legnagyobb sportfejlesztési programját, amelynek köszönhetően például számos világeseményt tudtak hazai környezetben megrendezni. Hozzátette, köszönet a szakembereknek, akik nélkül ezeket a sikereket nem érhették volna el, és az összes klubnak, amelyek alappillérei a magyar vízilabda családnak.
"Ezzel a stabilitással és szakmai színvonallal nyugodt szívvel tudom átpasszolni a labdát" - fűzte hozzá Vári Attila.
Vári Attila 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó a 6-os...
- Átadták a dél-dunántúli németek...
- Narancs figyelmeztetést adtak ki...
- Ismét kötelező a maszkviselés a pécsi...
- Bizonyított a baranyai zsaruk...
- Vádat emeltek a komlói késes rablók...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Régi, kincset érő felvételek is...
- Emelkedik a szennyvízben az...
- Bottal vert nőket az utcán egy férfi...