Tavasszal újra összecsapnak pólósaink az oroszokkal

2016. január 24. vasárnap 08:30

Tavasszal újra összecsapnak pólósaink az oroszokkal

Az orosz csapat tűnik a legnehezebb ellenfélnek a férfi vízilabdázók olimpiai selejtezőtornájának szombat esti sorsolásán kapott öt csoportrivális közül.

A belgrádi Európa-bajnokság zárása után megtartott eseményen Benedek Tibor szövetségi kapitány bronzérmes együttese az Eb-8. oroszok mellett Kanadával, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával került azonos csoportba az olaszországi Triesztben április 3. és 10. között sorra kerülő tornán, amelyen a négy legjobb nemzeti együttes jut riói kvótához.

A két hatosból négy-négy csapat jut tovább, majd keresztbejátszanak egymással, azaz az egyik csoport első helyezettje a másik negyedik helyezettjével csap össze a negyeddöntőben az ötkarikás indulási jogért. A másodikok pedig a harmadik helyezettekkel találkoznak.

A női selejtezőtorna sorsolásán nem volt érdekelt a magyar csapat, mivel Európa-bajnoki címével biztosította részvételét a riói játékokon.

A riói olimpia férfi selejtezőtornájának csoportjai:
A csoport: MAGYARORSZÁG, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia
B csoport: Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia

Képünkön: A bronzérmes magyar csapat a dobogón a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság ünnepélyes eredményhirdetésén január 23-án.

MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd