Pécsi kajakos-aranyak a Diákolimpián
2009. június 30. kedd 19:19
A felnőtt Kajak-kenu Európa-bajnoksággal egyidőben zajlott a hétvégén a sportág Diákolimpiájának országos döntője a Velencei-tavon, Sukorón, ahol a 10-23 éves korosztályban mintegy négyezren mérték össze tudásukat.
A hazai utánpótlás legnagyobb létszámú és legrangosabb seregszemléjén az orfűi Pécsi-tavon készülő Pécsi Kajak-Kenu Club 13 tehetséges sportolóval vett részt. A legeredményesebb versenyző Fodróczi Vilmos lett, aki mindkét egyes számát megnyerte, majd Szabó Balázzsal párosban is a dobogó legtetejére állhatott.
A Szabadidős-bajnokságban győzött továbbá az Adamkó Rudolf, Fenyvesi Áron kettős, de a PKKC többi utánpótlás-versenyzője is szépen helytállt a Diákolimpián.
A csapat Csaba András edző irányításával e verseny után máris megkezdi a felkészülést a július 17-19-i, szolnoki vidékbajnokságra.
A jelenlegi létszámot ugyanakkor tovább is bővítenék, így a hamarosan megszépülő orfűi vízitelepen napona 10-18 óra között várják az úszni tudó fiúk-lányok jelentkezését a további sikerekre éhes kajak-kenu csapatba.
Diákolimpia, országos döntő, Sukoró, a PKKC döntős eredményei:
K1 ifi 500 és 1000 m: 1. Fodróczi Vilmos
K2 ifi 500 m: 1. Szabó Balázs, Fodróczi Vilmos
K2 serdülő 500 m: 5. Flórián Mátyás, Bodó Márk
K2 kölyök 1000 m: 8. Prifer Dávid, Fenyvesi Áron
Szabadidős-bajnokság
K2 serdülő 500 m: 1. Adomkó Rudolf, Fenyvesi Áron
K1 serdülő 500 m: 6. Kis Nagy Kata
MK1 kölyök 500 m: 8. Meiszterics Miklós
MK1 gyermek 500 m: 7. Meiszterics Luca
MK1 gyermek 500 m: 5. Patonai Krisztián
MK2 gyermek 500 m: 5. Meiszterics Miklós, Patonai Krisztián
Egyetemi bajnokság
C1 500 m: 4. Szenti Levente
Kép és szöveg: Sz. L.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...

