Öt kontinensről érkeznek indulók a balatonfüredi ultrafutó-versenyre
2015. május 05. kedd 10:50

Szerdán délben ötödik alkalommal rajtol el Balatonfüreden a hatnapos World Trophy ultramaratoni futóverseny, melyre idén öt kontinens 22 országából érkeznek versenyzők.
A szervező Egyesület a Magyar Ultrafutásért (EMU) tájékoztatása szerint 80-an indulnak a 144 órás erőpróbán, melynek népszerűségét jól mutatja, hogy már januárban betelt a létszám. Rajthoz áll a tavalyi ranglistavezető amerikai Joe Fejes, valamint a női címvédő kanadai Charlotte Vásárhelyi is, míg a japán csapat tagjaként először fut hatnapos versenyen a korábbi 24 órás férfi és női világbajnok Otaki Mazsajaki és Inagaki Szumie.
A futóknak a Balaton partján kialakított 900 méteres pályán kell majd körözniük Balatonfüreden, ahol a versenyrekordot a francia Olivier Chaigne tartja 920 kilométeres teljesítménnyel.
A magyar versenyzők közül a férfiaknál Lajkó Csaba és Pula Tamás vívhat nagy küzdelmet egymással, a nőknél pedig Nagyné Bakucz Krisztina harmadszor is megjavíthatja a nők korosztályos világcsúcsát. Rajthoz áll a 74 éves Bozó Pál is, aki kísérletet tesz arra, hogy az ausztrál Vlastislav Skvariltól visszavegye az 535 kilométeres - szintén korosztályos - világrekordot.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...