Nem volt mese: nagyon simán győzött szombaton a PMFC Gyulán
2016. október 01. szombat 16:50

Magabiztos játékkal 6-0-ra legyőzte az NB III. Közép-csoport 9. fordulójának szombati játéknapján a Várfürdő-Gyulai Termál FC-t otthonában a PMFC.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően az esélyesebbnek tartott PMFC simán elhozta a három pontot ellenfele, a Gyula otthonából.
A házigazdák igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak ezt megelőzően, a tabella tizennegyedik helyén álltak. Eddig megszerzett pontjaik száma hét, ami kilenccel kevesebb, mint amennyivel a PMFC rendelkezik.
Szerencsére szombaton sem gyarapították pontjaikat, nem úgy a Munkás, amely három újabb ponttal térhet haza.
A mérkőzés első félidejében a 40. percben szerezte meg a PMFC a vezetést, a kezezésért megítélt tizenegyest Koller értékesítette.
A második félidőben a hetvenedik percben Kónya beadását Károly Bálint juttatta közelről a hálóba, három perccel később ismét ő volt eredményes.
A 80. percben aztán Koller újabb gólja, majd pár perccel a vége előtt Kónya, majd Turi találata már a kegyelemdöfést jelentette A mérkőzés egészét tekintve nem volt vitás, ezen a délután a PMFC a pályán is bizonyította, hogy sokkal jobb csapat ellenfelénél.
GYULAI TERMÁL FC - PMFC: 0-6 (0-1)
EQM - Fotó: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Már a vaskorban is készítettek...
- Amikor még Ady és Kosztolányi járt...
- Egy hónapra leparkolt a baranyai...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...