Megvan, melyik csapat ellen játsza a nyolcaddöntőt a Fradi

2023. február 24. péntek 13:14

Megvan, melyik csapat ellen játsza a nyolcaddöntőt a Fradi

A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én.

 

 

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót március 16-án rendezik majd a Puskás Arénában.

A Ferencváros a H csoport győzteseként egyenes ágon jutott a legjobb 16 közé, a Bundesligában 10. helyen álló ellenfele pedig a Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik helyezettjeként került át az El-be, amelyben a legjobb 16 közé jutásért a Monacót ejtette ki.

A pénteki sorsolást Gera Zoltán, az FTC és a magyar válogatott volt játékosa, a budapesti El-döntő nagykövete végezte el.

A Ferencváros az El előző kiírásában azonos csoportban szerepelt a Leverkusennel, s akkor idegenben, szoros meccsen 2-1-re kikapott, majd otthon 1-0-ra nyert.

A klub Facebook-oldalán rögtön a sorsolást követően reagált Dibusz Dénes, az együttes válogatott kapusa, aki elmondta, hogy a 2021/22-es idény csoportkörében két jó mérkőzést tudtak játszani a Leverkusennel, amely egy rendkívül komoly ellenfél.

"Azokból a mérkőzésekből is erőt meríthetünk és elhihetjük, hogy van keresnivalónk" - nyilatkozta a hálóőr, hozzátéve, hogy azért azóta mindkét csapat alaposan átalakult, más edzők ülnek a kispadokon is.

"Előzetesen a Leverkusent egy jó ellenfélnek gondoltam, ugyan nem a legnagyobb sztárklubok egyik, de stílusos futballt játszik. A feladat adott, bízom benne, hogy eredményesek tudunk lenni" - mondta Dibusz Dénes. A játékos hozzátette, bízik benne, hogy a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő visszavágóig hátralevő időben még inkább megugranak a jegyeladások, és akkor telt ház, 60 ezer néző előtt fogadhatják riválisukat, ez pedig nagy segítséget jelentene a Ferencvárosnak.

Máté Csaba pályaedző elárulta, a csapat házi tippversenyét megnyerte azzal, hogy a Bayer Leverkusent kapta a sorsoláson a gárda:

"Ismerős csapat, a korábbi két meccsünk alapján most jöhetnének a tizenegyesek a Puskás Arénában. Szurkoló szempontból is jó ellenfél, hiszen várhatóan sokan elkísérik majd a Leverkusent. Mindkét csapat átalakult azóta, a Leverkusennél az új edző (Xabi Alonso) megváltoztatta a felfogást és a játékrendszer is, természetesen a legutóbbi mérkőzéseit fogjuk elemezni és levonni belőle a következtetéseket, de erőt ad, hogy egyszer már legyőztük őket." - fogalmazott Máté Csaba.

A sorsoláson a magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin a belga Union Saint-Gilloise-t kapta ellenfélnek, míg a szintén válogatott Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburgnak a Juventusszal kell majd megküzdenie a negyeddöntőbe kerülésért. A nemzeti együttes középhátvédjét, Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce a hatszoros El-győztes spanyol Sevillával találkozik.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester United a Betisszel, míg a Konferencia-ligában címvédő AS Roma ugyancsak spanyol riválissal, a Real Sociedaddal csap össze.

Az Európa-liga döntőjét május 31-én, a Puskás Arénában játsszák majd.
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosítása (az első mérkőzésen az elöl álló csapat lesz a házigazda):
--------------------------------------------
Bayer Leverkusen (német)-FERENCVÁROS
Union Berlin (német)-Union Saint-Gilloise (belga)
Sevilla (spanyol)-Fenerbahce (török)
Juventus (olasz)-Freiburg (német)
Sporting Lisboa (portugál)-Arsenal (angol)
Manchester United (angol)-Real Betis (spanyol)
AS Roma (olasz)-Real Sociedad (spanyol)
Sahtar Donyeck (ukrán)-Feyenoord (holland)

MTI