Lovász Luca, a nemrég országos bajnokságot nyert pécsi lány már az olimpiáról álmodik

2017. július 02. vasárnap 06:48

Lovász Luca, a nemrég országos bajnokságot nyert pécsi lány már az olimpiáról álmodik

Komoly tervei vannak Lovász Lucának. A tizenegy éves lány nemrég bajnoki címmel tért haza a ritmikus gimnasztika országos bajnokságról, ám ennyivel nem elégszik meg, tovább szeretne fejlődni. Álmai között az olimpiai részvétel szerepel.

Sportos családból származik Lovász Luca. Édesanyja, Arató Dóra korábbi válogatott tornász, édesapja, Lovász Ferenc a labdarúgó nemzeti tizenegyben kapott helyett, testvére, Lovász Lili pedig ritmikus gimnasztikában országos hatodik helyet szerzett.

- Hároméves koromban kezdtem a gyermektornát, és mivel a nővérem akkoriban ritmikus gimnasztikázott, ezért szinte én is ott nőttem fel vele. Tetszettek a csillogós ruhák, szerettem nézni, ahogy a lányok zenére táncolnak - emlékezett vissza a Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület tizenegy esztendős sportolója.

Fiatal kora ellenére már számos sikert ért el. Volt már korosztályos magyar bajnok, kupagyőztes, illetve a diákolimpián is első helyen végzett. Egy rangos nemzetközi versenyen olimpikonokkal léphetett szőnyegre, az észtországi Miss Valentine kupán pedig két második és egy harmadik helyet szerzett.

A napokban aztán újabb aranyérmet nyert, összetettben ugyanis első helyen végzett az országos bajnokságon.

Névjegy

Lovász Luca 2006-ban született, a Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület versenyzője. Országos bajnok, kupagyőztes, nemzetközi versenyen is több alkalommal dobogóra állhatott. A Jurisics Miklós Utcai Általános Iskolában tanul, a következő tanévben lesz ötödikes.


- Edzőmmel, Ekaterina Dologával nagyon sokat készültünk rá, keményen edzettünk. Tudtuk, hogy ha minden sikerül a gyakorlatokban, szép eredményt érhetek el.

A sikerek mögött hatalmas munka áll. Iskolaidőben naponta nagyjából négy órát edz, egy hétre csak egy nap pihenés jut.

- A tanórák után sietek haza, hogy meg tudjam írni a leckémet és már megyek is négyre edzésre. Hétvégén verseny vagy edzés szerepel a programban, általában a héten egy szabadnap van. Edzőtáborok idején pedig nagyjából harmincöt-negyven órát vagyok a teremben hetente - számolta össze.

Lovász Luca természetesen nem elégszik meg az eddig elért eredményekkel, komoly tervei vannak a jövőt illetően.

- Magyar válogatott szeretnék lenni, illetve világ- és Európa-bajnokságokon szerepelni. Titkos vágyam pedig, hogy az olimpiára is kijussak. Az Expo Centerben jó körülmények között, az ország egyik legjobb edzőjével készülhetek. Bízom abban, hogy a sok edzés és áldozat elég lesz az álmaim megvalósításához.

 

Képünkön: Lovász Luca edzés közben.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva