Két arannyal zárta az olimpia első napját Magyarország
2016. augusztus 07. vasárnap 08:02

Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy a magyar küldöttség az első versenynap után két aranyéremmel álljon: Rióban a párbajtőröző Szász Emese egyéniben, míg Hosszú Katinka úszó 400 méter vegyesen diadalmaskodott.
Szász Emese párbajtőröző, a szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15-11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15-4-es legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol a francia Lauren Rembit 10-6-ra verte.
Az aranyéremért a tavaly és tavalyelőtt is világbajnok Rossella Fiamingóval vívott. Az olasz úgy jutott tovább az elődöntőből, hogy háromtusos hátrányt dolgozott le az utolsó szakaszban a kínai Szun Ji-vennel szemben, majd a ráadásban a döntő találatot is bevitte.
Hosszú pályafutása első ötkarikás érmét szerezte, míg a magyar csapatnak - Szász Emese párbajtőröző után - ez volt a második aranya az első napon Rióban. Ez Magyarország 170. olimpiai bajnoki címe.
A Vasas ötszörös világbajnok versenyzője az előfutamban még csak 15 századra megközelítette a címvédő kínai - Rióban már délelőtt "elvérzett" - Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordját, a fináléban azonban már sikerült neki a történelmi időeredmény.
Az éremtáblázaton a magyarok a szombati versenynapot követően a második helyen állnak.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Napról napra csökken a Duna...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Már a vaskorban is készítettek...