Hétvégén kezdődik a nagypályás felkészülési focitorna
2016. január 14. csütörtök 14:40

A PVSK nemcsak részt vesz az eseményen, de műfüves pályáján meccseket is rendez a Téli Műfüves Nagypályás Bajnokságban.
Január 16-án, szombaton rendezik az első fordulót a Téli Műfüves Nagypályás Bajnokság keretében. A találkozókat több helyszínen, közte a Verseny utcai pályán is rendezik, ezen kívül Mohács, Szentlőrinc, Kozármisleny is otthont ad a tornának.
A megkezdett alapozás utáni első edzőmeccset, a tornára való felkészülés jegyében szerdán, Kozármislenyben játszotta le a PVSK csapata. Az NB III-as együttestől vereséget szenvedtek ugyan, de nem az eredmény volt a fontos.
Szabó Dávid vezetőedző így vélekedik az első szereplésről és a vasárnap kezdődő felkészülési meccsekről:
-Ez a meccs felmérő jellegű volt, felkészülés a vasárnapi találkozóra, és azt is figyeltem, miként áll a csapat a néhány napja megkezdett alapozás után. A Lovászhetényen kívül, ellenfelek még a csoportban az Ócsárd és a Geresdlak. Szeretnénk jól szerepelni, és minél több és jobb mérkőzést játszani. Később majd több Megye I-es csapattal is megmérkőzünk, ami reményeim szerint nagyban hozzájárul a csapat, és a játékunk kialakításához is. Január 7-én kezdtük el a felkészülést, heti hat alkalommal találkozunk a játékosokkal, ebből négy edzés, és két edzőmérkőzés a menetrend. A keret kialakítása folyamatban van, természetesen próbáljuk erősíteni a csapatot.
A PVSK első találkozója a Műfüves Bajnokság keretében vasárnap 12 órakor lesz a Verseny utcában, vendég a Lovászhetény együttese.
Forrás: PVSK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A világon csak a Mecsekben...