Gőzmozdonyos magyar futball legendák
2010. október 30. szombat 15:56
Az esemény fővédnöke Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. A különvonat utazóközönségéhez csatlakozik a gálamérkőzésen pályára lépő magyar öregfiúk csapata és tiszteletbeli edzőjük, Buzánszky Jenő is. A különvonat Orfeum Klub kocsijában a visszaúton fellép Détár Enikő és Mészáros Árpád Zsolt, valamint a Vasutas Zeneiskola Budapest Broadway Musical Stúdió növendékei.
Nagy Idők Focija címmel november 13-án 14 órától gálamérkőzést szervez a 100 éves Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Partiumi Keresztény Egyetem Sportklubja (Partium FC) Nagyváradon. A Nagyváradi Atlétikai Klubban olyan nagyságok játszottak anno, mint az Aranycsapat hátvédje, Lóránt Gyula, a legendás Bodola Gyula, és itt játszotta első élvonalbeli mérkőzését Puskás Ferenc is. Előttük is tisztelegve hívta életre a Nagy Idők Focija című rendezvényt Tőkés Máté, a Partium FC elnöke.
„A rendezvény célja a dicső sportmúlt előtti főhajtás mellett, hogy a régmúlt sikereinek felelevenítésével felhívjuk a figyelmet az erdélyi és a partiumi magyar sportélet újraélesztésének a szükségére" - hangsúlyozta Tőkés. A gálamérkőzés belépőjegyeiből befolyt összeget a szervezők felajánlják a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.
A nemes ügynek a szervezők olyan elismert személyiségeket tudtak megnyerni, mint Buzánszky Jenő és Jenei Imre. Buzánszky Jenő a magyar, Jenei Imre az erdélyi öregfiúk csapatának edzését vállalta magára. Szepesi György, ifj. Knézy Jenő, valamint Novotny Zoltán a helyszínen élőben kommentálják majd a gálamérkőzést. A rendezvény fővédnöke Schmitt Pál, aki jelenlétével is megtiszteli az eseményt.
A legendás 424-es sorozatú gőzmozdony vontatta különvonaton a nagyváradi kirándulás részvételi díja ötezer-ötszáz forint személyenként. A részvételi díjak magukban foglalják a különvonatra szóló érvényes menettérti jegyet és a helybiztosítást, valamint a belépőjegyet a futballmérkőzésre. A MÁV Nosztalgia Kft. személyzete biztosítja a vonat utasainak kényelmét, és a visszaúton az Orfeum kocsiban fellép Détár Enikő és Mészáros Árpád Zsolt, valamint a Vasutas Zeneiskola Budapest Broadway Musical Stúdió növendékei. A vonatban étkezőkocsi közlekedik.
Jegyek válthatók a MÁV Nosztalgia Kft. irodájában a Budapest Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett. A nap részletes programjáról és a vonat menetrendjéről további információt a www.nagyidokfocija.com oldalon található, vagy a (+36 1) 238-0558 telefonszámon kérhető.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...

