Forma 1: baleset miatt szakadt félbe a szabadedzés - videó
2015. október 10. szombat 12:59
Carlos Sainz Jr. balesete miatt félbeszakították a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj szombat délelőtti szabadedzését.
A verseny harmadik hivatalos tréningje közben a Toro Rosso 20 éves spanyol pilótája autójával nagy sebességnél kisodródott, majd a védőfalnak csapódott. Az autó bal első kereke szinte rögtön leszakadt, majd ezt követően irányíthatatlanul ismét becsapódott a szemben lévő gumik és a kerítés közé.
Hordágyra szíjazva mentőautóval szállították el, de - amint azt az M4 élő közvetítése mutatta - felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy tudatánál van és nincs nagyobb baja. Rövid időn belül kórházba szállították a pilótát, aki eszméleténél van és nem szenvedett súlyosabb sérülést.
A szabadedzés így egy óra helyett 45 percig tartott. A leggyorsabbnak a német Nico Rosberg (Mercedes) bizonyult a finn Valtteri Bottast (Williams) és csapattársát, a világbajnoki pontversenyben vezető brit Lewis Hamiltont megelőzve.
Az időmérő edzés szombaton délután kettőkor, míg a futam vasárnap 13 órakor kezdődik.
Carlos Sainz Jr. balesete
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

