Férfi vízilabda: még bízik a bennmaradásban a kiesett Pécs
2015. május 11. hétfő 17:24
A férfi vízilabda ob I-től búcsúzó PVSK-Mecsek Füszért vezetői abban bíznak, hogy a szövetség megemeli a csapatok létszámát, s a klub így mégis az első osztályban folytathatja a következő szezonban.
De Blasio Antonio, a szakosztály elnöke a klub hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, azért bizakodnak, mert a magyar szövetség elnöksége pénteken tárgyal majd a bajnokságról, hogy 14 helyett 16 csapat szerepeljen az élvonalban. Ha ezt a tervet elfogadják, a pécsi klub maradhatna az ob I-ben.
A szakosztály vezetője hozzátette, ha ez mégsem történne meg, úgy - tanulva a pécsiek éppen tízéves élvonalbeli történeleméből - ismét a hosszú távú építkezés koncepcióját fogják erősíteni. Ennek része, hogy új szakosztálymodellt dolgoznak ki, megerősítik a menedzsmentet, a marketinget, emellett a kiszemelt pólósokkal hároméves szerződést kötnek.
Őri László, Pécs sportért felelős alpolgármestere az önkormányzat további bizalmáról biztosította a klubot, valamint kijelentette, hogy legalább még egy évre a korábbival megegyező, évi 20 millió forintos városi támogatást élvezhetnek a vízilabdázók. A politikus kiemelte: a felnőttek osztályba sorolásától függetlenül azért is tekint a város kiemelt figyelemmel a pólósokra, mert jelenleg is száznál több fiatal vízilabdázik Pécsen, míg további 300 gyerek jár a város több iskolájának előkészítő vízisport-osztályaiba.
A kétszeres olimpiai bajnok pólós Vári Attila mint elnökségi tag arról beszélt, hogy a PVSK-nál mostanra ért be az az utánpótlásmunka, amit tíz éve elkezdtek. Kitért arra is, hogy már 3-4 hadra fogható ifijátékossal számolhat a vezetőedző, így bizakodik a jobb folytatásban, illetve a szövetség számukra pozitív döntésében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Sikerrel zárult a Pécsi Püspökség...

