Fantasztikus! Sérülten, a padlóról felállva nyert világbajnokságot Szmolka Nikoletta
2016. október 02. vasárnap 11:56

A birkózás és a jiu jitsu elemeiből álló NoGi grappling küzdősport világbajnokságán a dobogó legfelső fokára állhatott Szmolka Nikoletta (képünkön). Hihetetlen kitartással érte el ezt az eredményt.
A 71 kilogrammos kategóriában indult pécsi versenyző négy ellenfelet győzött le a szombati napon. Az eredmény értékét növeli, hogy a második mérkőzésen a könyökében elszakadt egy szalag, ennek ellenére folytatta a küzdelmet. Nem is akárhogy!
Szmolka Nikoletta sorban nyerte a mérkőzéseket: elsőként egy ukrán, majd egy orosz, ezt követően egy olasz, majd végül egy francia ellenfelet győzött le a minszki tornán. Szó szerint a padlóról állt fel, hiszen rögtön az első találkozón „eldobta" őt ellenfele, de végül sikerült felülkerekednie rajta.
Az utolsó diadal pedig azt jelentette, hogy Szmolka Nikoletta az Európa-bajnoki cím mellett szombattól világbajnoknak mondhatja magát.
A pécsi lány a közösségi oldalán jelentette be, hogy sérülése miatt a verseny további mérkőzésein nem tud kiállni. Ezt sajnálja, de természetesen nagyon boldog a szombati győzelem miatt.
A sportolóval készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatja el.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

