Ezúttal a csapatok miatt áll a nőikosár-bajnokság
2008. november 14. péntek 18:36
"A Tagozat valamennyi csapata az MKOSZ által rendezett bajnokság előírásainak megfelelt. A Tagozat ragaszkodik ahhoz, hogy a mérkőzésein a bajnokság előtt közzétett, minősített játékvezetők közreműködjenek. A csapatok úgy határoztak, hogy 2008. november 19-től egységesen nem lépnek pályára mindaddig, amíg az MKOSZ nevezett kötelezettségének nem tesz eleget. A kialakult helyzetre való tekintettel a 2008. november 15-re és 16-ra kiírt mérkőzéseket elhalasztja" - áll a női tagozat által Berényi János MKOSZ-elnöknek címzett levélben.
Berényi János az MTI megkeresésére közölte, hogy most érkezett haza külföldről, ezért egyelőre nem kíván az ügyről nyilatkozni.
Szabó György, a játékvezetői bizottság elnöke elmondta, a hétvégi találkozókra kijelölt bírók közül többen lemondták a mérkőzéseket. A helyettük felkért pótjátékvezetők közül nem mindenki élvonalbeli bíró, de rendelkezik a szükséges képesítéssel. Így a meccsek megrendezése részükről biztosított lesz.
A női, majd a férfi ligában kirobbant sztrájk október 10-én, illetve 18-án ért véget, amikor a klubok megegyeztek a játékvezetőkkel a biztonsági kérdésekben és anyagi juttatásokban. Valovics István, a sípmesterek képviselője viszont november 7-én arról tájékoztatta az MTI-t, hogy újabb tiltakozásba kezdenek, mert nem helyezték vissza hivatalába a nemrég leváltott játékvezetői bizottságot, annak elnökévé Szabó Györgyöt nevezték ki.
A MiZo a bajnokság helyett a kupában játszik
"A fentiek természetesen érintik a MiZo Pécs 2010 csapatát is, amely azonban a szegediek kérésére belement abba, hogy elhalasszák a hétvégére, Szegedre kiírt bajnokit, és helyette Magyar Kupa összecsapást kötöttek le Nagykanizsán", tudatja a MiZo honlapja.
"A fenti állásfoglalás a Magyar Kupa rendezvényeire nem vonatkozik, így ezt a meccset vélhetően lejátsszák Füzy Ákos tanítványai. Az ügyben még tart az egyeztetés, amelynek eredményéről a csapat honlapján beszámolunk majd."
MTI/origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

