Európai Sporthét: másodszorra rendezik meg Magyarországon
2016. szeptember 06. kedd 11:43

Szombattól jövő vasárnapig, kilenc napon át második alkalommal kerül sor Magyarországon - a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) koordinálásában - az Európai Sporthét rendezvénysorozatára.
Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Czene Attila, az MSZSZ elnöke elmondta, hogy az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy minél több emberrel szerettessék meg a sportolást, mivel a kontinensen a lakosság hatvan százaléka nem mozog rendszeresen.
A sporthét több mint harminc ország részvételével zajlik. Az Atlantában olimpiai bajnok úszó szomorúan jegyezte meg a tényt, hogy az elhízások terén Magyarország vezet Európában, igaz - tette hozzá - már nő azok száma - 2009-hez képest tíz százalékos a javulás -, akik hetente ötször sportolnak.
Az esemény célja a figyelemfelkeltés, hogy ne csak egy-két hétig mozogjunk - mondta Czene Attila, aki emlékeztetett arra, hogy a tavalyi sorozat 300 rendezvénye több mint 300 ezer embert mozgatott meg Magyarországon.
Az idei kínálatból kiemelte a vasárnapi családi mozgásfesztivált, melyet a Kopaszi-gáton rendeznek délelőtt tíz és délután öt óra között.
A sajtótájékoztatón Joó Abigél Európa-bajnok cselgáncsozó elmondta, hogy ma már ugyan nincs ideje a szabadidősportra, de gyerekkorában, amikor még volt, szeretett tollaslabdázni és pingpongozni. Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó arról beszélt, hogy ha akad egy kis ideje, gyerekeivel teniszezget, egyúttal jelezte: a vasárnapi sportnapra egész családjával kilátogat.
Czene Attila a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az idei sorozatra eddig 120 eseményt regisztráltak országszerte, de bízik benne, hogy ez a szám a tavalyi közelébe emelkedik majd.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...