Egyre több a pályákon a bíróverés
2010. november 30. kedd 19:00

A Kölked-Görcsönydoboka megye II-es mérkőzés mindenről szólt, csak a labdarúgásról nem. A játékvezetők elmondása szerint már a meccs előtt érezni lehetett, hogy nem lesz könnyű kordában tartani az indulatokat. A mérkőzésen két büntető-gyanús szituáció is akadt, amit a bíró nem adott meg a Kölked javára, ezután pedig végleg elszabadult a pokol: a játékvezetőnek menekülnie kellett a játéktérre befutó lecserélt játékos elől, miközben a rendezők próbálták visszatartani a felbőszült nézőket.
- Kollégámat az egyik játékos a nyakánál fogva kapta el, a négy rendezőből pedig három ugyanúgy szidott minket, mint a nézők. Már a meccs előtt éreztük, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a hazaiak az előző mérkőzések eredményeiért is az akkori játékvezetőket okolták. Egy héttel korábban szintén meg akarták ütni az egyik kollégámat, de ő elhajolt - mondta a mérkőzés egyik partjelzője, aki a történtek után lehet, hogy befejezi a játékvezetést.
Természetesen felhívtuk a kölkedieket is: mit gondolnak az esetről?
Gerber Csaba ügyintéző annyit mondott, hogy „egyértelműen a játékvezetőt hibáztatjuk a kialakult helyzetért, egyáltalán nem volt következetes, ráadásul ez már nem az első meccs volt, amikor ellenünk fújtak a bírók".
A fegyelmi bizottság döntése alapján a játékvezetőt nyakánál megragadó játékost tíz meccsre tiltották el, a másik kiállított focista pedig hét, soron következő bajnokin nem léphet pályára. Felmerül a kérdés: emiatt a pár meccses eltiltás miatt a későbbiekben meggondolja-e valaki, hogy bántalmaz-e egy másik embert vagy sem?
A játékvezetőket érő atrocitásokról megkérdeztük Georgiou Grigoriszt, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét is.
- A fegyelmi szabályzat szigorítására van szükség - jelentette ki az elnök. - Az efféle támadásokat nagyon büntetni kellene, függetlenül attól, hogy valaki egy másik csapatból bántalmaz valakit, vagy a játékvezetőt üti meg. Minden bíró ember, mindenki hibázhat, ez benne van a játékban. Komolyabb szankciókkal sem lehetne teljesen kiküszöbölni a botrányokat, de mindenképp csökkenne a számuk.
Képünkön: megyebajnoki mérkőzésre készülő pécsi játékvezetők az öltözőben.
Tasi Tímea - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

