Egyelőre nincs döntés Burján Csaba fegyelmi ügyében
2020. január 04. szombat 17:30

Pénteken délután meghallgatták Burján Csabát az ellene indított fegyelmi ügyben, de egyelőre nem született határozat, csak néhány napon belül várható döntés.
Egy hónappal ezelőtt tört ki a botrány: Burján Csaba a kínaiakat sértő megjegyzést posztolt az Instagram-oldalán - az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó elmondása szerint azt kívánta érzékeltetni, hogy a sanghaji világkupaversenyre utazva milyen sokan voltak a helyi repülőtéren.
Hogy mindezt igen szerencsétlenül tette, ő maga is elismerte, majd bocsánatot kért edzőjétől és a kínai emberektől is.
Az eset után rögtön lemondott a válogatott kínai vezetőedzője, Csang Csing Lina, ám lemondását a magyar szövetség (MOKSZ) elnöksége nem fogadta el. A tréner jelenleg is segíti a csapatot, ám ebben az ügyben még nem született döntés.
Ahogy nincs ítélet Burján fegyelmi ügyében sem, merthogy a MOKSZ elnöksége Bánhidi Ákos csapatvezető javaslatára fegyelmi eljárást kezdeményezett a versenyző ellen - a grémium pénteken délután ült össze.
Természetesen meghallgatták a sportolót is, ám a fegyelmi vétsége kapcsán határozat nem született, de néhány napon belül várható.
Forrás: Nemzeti Sport
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A mentőben segítették világra egy...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Itt a razzia mérlege: több mint...
- A vizsgált égősorok csaknem...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Jövőre megduplázódik a családi...
- Az áramszolgáltató nevében loptak...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...

