Csúszás: jövő év végére valósul meg Rátgéber László álma, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia

2015. december 02. szerda 08:03

Csúszás: jövő év végére valósul meg Rátgéber László álma, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia

A korábbi elképzelésekhez képest később, de belátható időn belül átadják a Nemzeti Kosárlabda Akadémia épületeit Pécsett. A beruházásért felelős központ főigazgatója lapunknak azt mondta, februárban indulhat az építkezés, amely várhatóan jövő év végéig tart majd.

Mintegy másfél évvel ezelőtt kezdődtek meg a munkálatok a leendő Nemzeti Kosárlabda Akadémia helyszínén. A Pécs Plaza és az Expo Center közötti területet annak rendje és módja szerint megtisztították, ám az építkezés egyelőre várat magára.

Mint megtudtuk, ha minden jól megy, már nem sokáig.

Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója munkatársunknak úgy nyilatkozott, az építési hatósági engedélyezés már lezárult, a kiviteli tervek pedig elkészültek. A közbeszerzési eljárás hirdetménye november negyedikén jelent meg, az építéssel kapcsolatos ajánlatokat december 21-ig várják.

Edzőtáborozásra, tornákra kiváló

A leendő komplexum két legfontosabb része a sportcsarnok és a kollégium lesz. Előbbiben nagyjából négyszáz fix ülőhely várja majd a szurkolókat, de akár ezer főig bővíthető a kapacitás. A kollégiumot és a pályát elsősorban természetesen az akadémia növendékei használnák, ám szünidőben az edzőtáborozó csapatokat és a kisebb-nagyobb tornák résztvevőit is várni fogják.

Kérdésünkre elmondta, a jelenlegi ütemterv alapján a nyertes kivitelezőnek februárban adnák át a munkaterületet, az építkezés pedig várhatóan a 2016-os esztendő végén fejeződik be. Az akadémia tehát nagyjából egy éven belül megkezdheti működését.

A régebbi terveken egyébként nem változtattak. Továbbra is sportcsarnok, kollégium és kiszolgáló létesítmények tartoznak majd a Rátgéber László nevéhez köthető intézményben. (A sikeredző álmodta meg az akadémiát és minden bizonnyal vezetni is ő fogja - a szerk.)

A beruházás összköltsége 1,9 milliárd forint, az építkezés állami támogatásból valósul meg. A létesítményre megéri várni, hiszen a szakemberek véleménye szerint országos szinten is egyedülálló akadémiával gazdagodik Pécs.


Képünkön:
itt épül az akadémia.  

Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc