A szurkolók is felkészülhetnek: már lehet bérletet venni a PMFC tavaszi mérkőzéseire
2017. február 09. csütörtök 09:53

Elkezdte a tavaszi bérletek árusítását PMFC a szezon második felére.
A 2500 forintért kapható bérlettel 8 bajnoki meccs tekinthető meg, amelyek között van a Dunaújváros (jelenleg 4.), a Budafok (2.) és a Komló (18.) elleni bajnoki is.
A PMFC szakmai stábja és játékosai már többször lenyilatkozták, nem adták fel, nem tettek le a feljutásról, így biztosan parázs csatákat tekinthetnek majd meg a kilátogatók.
Ennek érdekében a csapathoz hazaigazolt a korábbi NB I-es játékos, Frank Richárd, aki mellett ismét több olyan fiatal bontogatja szárnyait, akikre érdemes már most odafigyelni.
A csapat a bajnokság őszi etapját zsinórban 5 győzelemmel fejezte be, Koller vezeti a góllövőlistát, ráadásul a PMFC kapta a legkevesebb találatot az első 18 fordulóban.
Az első hazai találkozót február 25-én, szombaton játsszák, remélhetőleg addigra minden érdeklődő be tudja szerezni tavaszi belépőjét.
A bérletek névre szólnak, ugyanakkor nincsenek szektorhoz kötve. A 14 év alatti és 65 év feletti szurkolóik (utóbbiaknak a belépésnél személyi, vagy nyugdíjas-igazolványt kell bemutatniuk) továbbra is ingyenesen látogathatják a mérkőzéseket.
Természetesen, ha támogatni szeretnék a csapatot, vagy emlékbe vásárolnának bérletet, van rá lehetőség. A pénztár hétfőtől csütörtökig 8:00-tól 16:00-ig, pénteken 8:00-tól 14:00-ig tart nyitva.
A PSN Zrt. és a PMFC vezetésének gesztusaként a jegyárakon nem emeltek, továbbra is 500 forintba kerülnek majd.
Ahogy tavaly, úgy idén is lehetőségük van a szurkolóknak kifejezni a PMFC-hez fűződő szorosabb kötődésüket. Az ugyancsak az összes hazai mérkőzés megtekintésére jogosító Támogatói Bérlet 20.000 forintba kerül, ráadásul gépkocsival történő behajtásra is jogosít a stadion belső parkolójába, továbbá személyesebb kapcsolat kialakítását is lehetővé teszi a csapattal.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Idén is megrendezik a magyar...

