A Rátgéber Akadémia játékosait is behívták a válogatottba
2016. november 02. szerda 15:35

A Rátgéber Akadémia férfi vonaláról öt, a női vonalról négy játékos kapott válogatott meghívót az U16 és U18-as korosztályban. További tizenegy játékos kiválasztóképzőn vesz részt.
A Rátgéber Akadémia kilenc játékosát érte az a megtiszteltetés, hogy meghívót kapott korosztálya válogatottjába. Fülöp Zsomborra, Bálint Erikre, Benke Krisztiánra és Godwin Omenakára az U18-as válogatott november 1-4. közötti székesfehérvári edzőtáborában számítanak, mely már a 2017. évi Európa-bajnoki felkészülés jegyében telik. Fekete Dávid az U16-os válogatottal készülhet Pécsett.
Leány vonalon Wentzel Nóra (képünkön) az U16-os válogatottba kapott meghívót, a csapat szintén Székesfehérváron készül a jövő évi A-Divíziós Európa-bajnokságra november 2-4. között. Az U18-as válogatott három kerettagja is a Rátgéber Akadémia játékosa, Juhász Dorka, Tenyér Zsófia és Kovács Kitti is meghívást kapott az összetartásra. Juhász Dorka kisebb sérülése, valamint a PEAC-PÉCS Európa Kupa szereplése miatt ezúttal nem tartott a válogatottal.
Tizenegy játékos a kiválasztóképzőkön
A 2002-es születésűek országos kiválasztóképző táborba meghívták Dervalics Attilát. A lányoknál a 2003-as születésűek déli régiós kiválasztójában négy lány, Koltai Anna, Drávecz Boróka, Molnár Viola és Heckenberger Hédi hívta fel játékával a szakemberek figyelmét, és kapott meghívót. A 2003-as korosztály négy régiót felölelő kiválasztó-jamboree- ján hat akadémiás játékos szerepel: Bátai Bálint, Hiezl Bálint, Staubach Dávid, Csernus Bálint, Simonyi Szabolcs és Rátgéber Tamás is a legjobbak közé került.
Forrás: Rátgéber Kosárlabda Akadémia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...

