A pécsi Kersics Dávid bizonyult a legjobb dzsúdósnak a lánglovagok között
2017. március 07. kedd 15:58

Makón rendezték meg a napokban a Belügyminisztérium Országos Dzsúdó Bajnokságát, ahol Kersics Dávid tűzoltó törzsőrmester a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Harminckét belügyi szervezet száznegyvenhárom sportolója nevezett a Belügyminisztérium Országos Dzsúdó Bajnokságra, melynek Makó adott otthont. Az Erdei János Városi Sportcsarnokban rendezett versenyt negyedik éve rendezik meg. A megmérettetést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendezi meg.
Az összecsapás tavaly olyan sikeres és színvonalas volt, hogy akkor az év sporteseménye díjat érdemelte ki. Dr. Lukács János dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a dzsúdó gondolkodó sportág, a test és a lélek harmóniáját feltételezi, ezáltal párhuzamot vont a jelenlévők hivatásával.
A bajnokság mérlegeléssel kezdődött, majd a sorsolás és a technikai értekezlet következett. A megnyitót követően kezdetét vette a verseny, ahol a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, Kersics Dávid tűzoltó törzsőrmester a 100 kilogrammos súlycsoportban meggyőző teljesítményt mutatva aratott győzelmet.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Halálosan megfenyegettek egy fideszes...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Molesztálta tanítványát egy pécsi...

