A Hódmezővásárhelyi FC-t fogadja a PMFC szombaton
2016. augusztus 10. szerda 10:31

Az NB III Közép-csoportját győzelemmel indító PMFC augusztus 13-án 17:30-kor első hazai mérkőzését játssza. Márton Gábor piros-feketéi szombaton a szintén három pontos Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadják a Stadion utcában.
Hétvégi riválisuk a nyitányon otthon, a Békéscsaba II. ellen nyert 1-0-ra, ám Major László vezetőedző a találkozót követően azzal zárta a vásárhelyi klub honlapjának adott értékelését, hogy Pécsett lényegesebben jobb teljesítményt kell majd nyújtaniuk.
Ehhez viszont lesz egy-két szavuk a mecsekaljaiaknak is, akik jó formának örvendenek és biztosan szétveti őket a vágy, hogy a hazai közönség előtt is bizonyíthassanak. Így aztán újra teljes erőbedobással mehetnek majd neki a bajnoki csatának, amely során a cél az első hazai győzelem megszerzése.
Az augusztus 13-i találkozó előtt a szurkolók még megvásárolhatják a PMFC szezonbérletét, amelyet igazán kedvezményesen, 5 000 forintért vehetnek meg a Stadion utcai klubház emeleti pénztárában.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kocsmákat és boltokat látogatnak meg...
- Fura kórban, munkamániában szenved a...
- Százharminc éves a Pécsi Nemzeti...
- Még tíz napig tart a fokozott...
- Az év madaráról hallhatunk érdekes...
- Régiós találkozóra hívja a fiatalokat...
- Csaknem megduplázódott a vadbalesetek...
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Még hetekig pótlóbuszozhatunk a pécsi...